#Harangozó Tamás



Gyurcsány elment: Mesterházy nyakába szakadt az MSZP
 

Gyurcsány elment: Mesterházy nyakába szakadt az MSZP

Gyurcsány Ferenc kiválása és az „öregek” háttérbe vonulása után megkérdőjelezhetetlen lett Mesterházy Attila hatalma az MSZP-ben. A pártelnöknek viszont alig fél éve van arra, hogy fiatalítson, átszervezze a pártot és növelje a szocialisták népszerűségét. Az MSZP-ben úgy vélik, ha ez a következő kongresszusig nem sikerül, újult erővel folytatódnak majd a belső harcok. Mesterházy a régi struktúrák megkerülésével próbálja ráncba szedni az MSZP-t.

hvg.hu hvg.hu


Gyurcsány nem írta alá az MSZP melletti nyilatkozatot, igaz, nem szóltak neki
 

Gyurcsány nem írta alá az MSZP melletti nyilatkozatot, igaz, nem szóltak neki

Hat, az MSZP-ben működő platform elnöke hétfőn kiadott nyilatkozatában kijelenti, hogy ha bármelyikük álláspontja a párt belső fórumain kisebbségbe kerül, a többség döntését elfogadják és céljaikat a továbbiakban is a szocialista párt tagjaként kívánják érvényesíteni. Az MSZP-ben hét platform működik, az aláírók közül így egyedül Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció Platform vezetője hiányzik. Úgy tudni, azért, mert nem szóltak neki.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu




Az MSZP a
 

Az MSZP a "Lex Borkairól": a pénzügyőrök miért maradtak le?

A szocialista Harangozó Tamás alkotmánymódosítás-módosítási javaslattal él, melynek értelmében sem három-, sem ötéves intervallumra nem lenne szükség a hivatásos katona-, rendőr- és nemzetbiztonsági tisztek leszerelése és a politikai életbe történő bekapcsolódása között. Egyebek mellett ez hangzott el az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága szocialista tagjának szerda délután, az ORFK előtt tartott sajtótájékoztatóján, illetve a hvg.hu-nak ezt követően adott nyilatkozatban.

Szegő Péter Szegő Péter